Az állam működése teljesen más, mint a piacé, ugyanis itt nem egyéni, hanem kollektív döntések születnek. Az állampolgárok vagy közvetlen szavazással (népszavazás), vagy választott képviselők útján nyilvánítanak véleményt. Kenneth Arrow (1972-ben Nobel-díjjal jutalmazott közgazdász) elmélete azonban keserű megállapítást fogalmaz meg. Arrow lehetetlenségi tétele kimondja, hogy nem létezik olyan demokratikus szavazás, amely nem torzít, azaz minden egyén preferenciáját tükrözi. Nem létezik tehát olyan szavazási módszer, amely garantálná a hatékonyságot, így elméletileg sem létezik tökéletes kollektív állami döntés. A továbbiakban Arrow lehetetlenségi tételét nem matematikai levezetések útján bizonyítjuk, hanem ennél egy jóval szemléletesebb módszert választva, példákon keresztül tekintünk át jónéhány szavazási rendszertípust, így külön-külön mindegyiknél látható lesz, hogy a szavazás eredménye sokszor igen erősen torzított, és nem tükrözi a valós egyéni preferenciákat.

Hangsúlyozandó, hogy a cikk eltekint a kormányzati kudarcok széles skálájától. Alapfeltételezés, hogy a politikusok és a hivatalnokok tényleg a "köz" érdekében cselekednek, és nem a saját érdekeiket képviselik. Feltételezzük, hogy a hatalmonlévők tökéletesen becsületesek és tökéletesen hozzáértők, miközben a választók tökéletesen informáltak. A döntési folyamatot egyáltalán nem árnyékolja be se a korrupció, sem pedig az egyéni hatalmi harcok és önérdek-érvényesítő magatartások miatti káros hatások. A cikk azt bizonyítja, hogy az állam még ebben a tökéletesen idealizált és valóságtól irrealisztikusan elrugaszkodott környezetben sem képes hatékony döntéseket hozni, ugyanis nem létezik olyan demokratikus szavazási módszer, amely ne torzítaná a szavazók preferenciáit.