Miután, az elmúlt héten a Fidesz elárult néhány információrészletet a gazdaságpolitikájából (eddig erről semmit nem tudtunk), rögtön meg is jelentek az első aggódó elemzői és befektetői vélemények is. Mivel eddig minden választások alkalmával a Fidesz volt az a párt, amelyik sokkal több felelőtlen és populista ígéretet tett, a tőzsdei elemzők most is elsősorban attól kezdtek el tartani, hogy ha a Fidesz kerül hatalomra, akkor felborulhat a költségvetési egyensúly. (A legmarkánsabb tőzsdei pánik természetesen 1998-ban volt, amikor a Fidesz ténylegesen hatalomra is jutott.)
Másfél hónappal ezelőtt még abban "bíztak" a nagy nemzetközi hitelminősítők, hogy a Fidesz csak blöfföl, csúsztat, és a Fidesz valójában nem fog olyan populista politikát folytatni, mint ahogyan kampányol, azaz nem fogja betartani az ígéreteit.
1. 2009. szeptember 28-án például a Standard & Poors (S&P) a következőt írta az elemzésében: "...a jövő évi választások után várhatóan kormányra kerülő jobbközép Fidesz jelenleg populista platformon állva kampányol ugyan, a Standard és Poors azonban nem számol azzal, hogy az ország jelentős mértékben eltér a megfontolt költségvetéspolitikai iránytól." (Bővebben itt!)
2. 2009. szeptember 29-én pedig a Moodys, a másik legnagyobb nemzetközi hitelminősítő írta a következőt: "...bár van némi politikai kockázat a jövő évi választásokkal kapcsolatban, de meglátásunk szerint a várhatóan győztes Fidesz csak a szavak szintjén populista, a legtöbb államháztartásra veszélyekkel járó ígérete nem fog megvalósulni..." (Bővebben itt!)
Tehát, már eddig is minden magára adó hitelminősítő és befektetői bankház csak nagy ívben legyintett a Fidesz felelőtlen nyilatkozataira, azonban az elmúlt napokban a fideszes politikusok nyilatkozatainak hatására ez a hozzáállás tovább romlott, és egyes piaci szereplők tényleg egyre jobban elkezdtek aggódni a Fidesz esetleges felelőtlen költekezései miatt. Az elmúlt héten ugyanis a Fidesz elnöke és több vezető politikusa is nyilatkozta, hogy 2010-re 7-7,5%-os államháztartási hiányt várnak (szemben a kormányzat 3,9%-os és az IMF 4,1%-os várakozásával).
1. 2009. november 12-én a Concord, az egyik legnagyobb magyar brókercég a következőképpen vélekedett a fideszes politikusok előbbi nyilatkozatáról: "Úgy gondoljuk, hogy a Fidesz arra készül, hogy előkészítse a terepet a nagyobb költségvetési hiánynak és egyúttal teszteli az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap várható reakcióját." (Bővebben: itt!)
2. 2009. november 12-én a 4Cast nevű brókercég a következőt írt a az elemzésében: "A magas hiányt azért is hangoztathatják az ellenzéki politikusok, hogy utóbb a jelenleg hivatalban lévő kormányt lehessen hibáztatni ... Meglátásunk szerint a 2010-es költségvetési hiány csak akkor lépheti át a GDP 7%-át, ha a Fidesz szándékosan tesz ennek érdekében." (Bővebben itt!)
Pár napra rá, november 16-án, az IMF és az Európai Unió illetékes képviselői együtt nyilatkoztak arról, hogy határozottan elfogadhatatlannak tartják a Fidesz gazdaságpolitikai érvelését, megközelítését: (Bővebben itt!)
1. James Morsink, az IMF magyarországi delegációvezetője: "Találkoztunk a Fidesz képviselőivel és olyan gazdaságpolitikát nem tudnánk tolerálni, amelynek eredményei 7% feletti deficithez vezetnek ... bár valóban vannak kockázatok a jövő évi büdzséterv teljesíthetőségét illetően, de ha reálisan számolnak (nem extrém forgatókönyvvel), és figyelembe veszik a büdzsébe beépített tekintélyes mértékű tartalékok okos felhasználását is, akkor a 3.8%-os GDP-arányos deficitcél elérhető ... olyan gazdaságpolitikát nem tudnánk elfogadni, amelynek eredményeként összességében egy 4% körüli deficit helyett 7% körüli lenne az államháztartás hiánya."
2. Barbara Kaufmann, az Európai Bizottság Magyarországot is magában foglaló országcsoportért felelős részlegvezetője: "Az Európai Tanács közelmúltbeli döntése értelmében csökkenteni kell a tagállamok kormányainak a deficiteket, és nem is értjük, hogy jövőre, javuló gazdasági környezetben miért lenne szükség a Fidesz felvetésében szereplő, jelentős deficitcél-emelésre. Ilyen gazdasági környezet mellett nem látjuk, hogy miért lenne elfogadható olyan intézkedések támogatása, amelyek 7%-os deficitmértékhez vezetnének."












