Nincs belépve (Vendég)
Magunkról Rendezvények Választási közlemények Archív - ÁHT reform
Pártmegújítás Orbán-kormány időszakáról Gyurcsány-Bajnai időszakról
Az ÉFP elnöke
Hirdetés
Fórum
Tegyünk már konkrét javaslatokat !!!
Tobin adó pro és kontra
szavazás a segélyezéspolitikáról
Itt a válság, mit tegyünk?
Populizmus, mint negatívum ???
Merre tovább MSzP?
Mostmár pályázni kell majd a párttisztségekért!
Dr. Kertész Krisztián
2010.05.16
Ahogy az a sajtóban is olvasható volt, tegnap az MSZP Választmánya teljes, felmenőrendszerű tisztújítást rendelt el, és július 10-11-dikére összehívta a tisztújító kongresszust.

Az újságokban nem volt olvasható azonban egy véleményem szerint fontos részletkérdés. Nevezetesen, a Választmány arról is határozott (egyébként az én indítványomra, javaslatomra), hogy azok akik valamilyen tisztségért meg kívánják mérettetni magukat, csak beszámolóval és programmal pályázhatnak majd. A pártszervezetek természetesen továbbra is letehetik a személyi javaslataikat, és az alapszabály értelmében továbbra is a jelölőbizottság mondja ki a végső szót, de ezt megelőzően a jelöltté váláshoz mindenkinek le kell majd tennie egy programot, azaz egy vállalást arra vonatkozóan, hogy ha megválasztják, akkor mit kíván az adott testületben képviselni.

Ez az eljárásrend két szempontból is hatékony lehet:
1.
Így, hogy bárki írhat programot és pályázhat bármilyen tisztségre, az eddig megszokottnál (az ismerettségi köröknél) jóval szélesebb körből kerülhetnek ki jelöltek, élesedhet a politikai verseny, és növekedhet a kiválasztódás hatékonysága és a párt megújulásának esélye.
2. Így nem korlátozódik majd a pártvita kizárólag a személyi kérdésekre, hiszen minden politikusnak színt kell majd vallania arról, hogy mit gondol a párt megújításának különböző kérdéseiről (pl. a párt fő ideológiai és politikai irányának, a párt szervezeti átalakításának, a korrupció felszámolásának, a név- és arculatváltásnak, az ellenzéki politikánk alapvető karakterének és a többi parlamenti párthoz való viszonyulásunknak a kérdéseiről és megoldási alternatíváiról).


Az előbbi kérdésekkel kapcsolatos javaslatait, egy dolgozatban Kertész Krisztián is közzétette, amellyel az országos elnökségi tagságért kíván pályázni. Kattints ide!
Logónk
További cikkek
A személyi jövedelemadó rendszer egyszerűsítése és ésszerűsítése
A versenypolitika ésszerűsítése
A tisztképzés átalakítása a haderőreform keretében
Az egészségügyi rendszer megújítása
A lakáspolitika ésszerűsítése
Az infrastruktúrahálózatok fejlesztéséről
Regisztráció
Ha fórumozni szeretnél, vagy tagja szeretnél lenni az Ésszerűség és Felelősség Platformnak, regisztrálj itt, légy szíves!
tovább
Hírlevél
Ha szeretnél értesítőt kapni rendezvényeinkről, töltsd ki az alábbi mezőket!
Név:
Email:
Belépés
Név:
Jelszó:
Magunkról Rendezvények Választási közlemények