Nincs belépve (Vendég)
Magunkról Rendezvények Választási közlemények Archív - ÁHT reform
Pártmegújítás Orbán-kormány időszakáról Gyurcsány-Bajnai időszakról
Az ÉFP elnöke
Hirdetés
Fórum
Tegyünk már konkrét javaslatokat !!!
Tobin adó pro és kontra
szavazás a segélyezéspolitikáról
Itt a válság, mit tegyünk?
Populizmus, mint negatívum ???
Merre tovább MSzP?
[cikk címe]
Kristály Mátyás
2005.09.09
Bevezető
A közvélemény-kutatások 2005. évelejei eredményei, adatai bizonyítják, hogy nőtt a politikából kiábrándultak tábora, és kevesebben támogatják a két nagy pártot is. A pártok megítélésének romlása összefügg azzal, hogy a magyar társadalom rendkívül pesszimista a jövőt illetően. Nőtt a bizalmatlanság, a kiábrándultság a politikusokkal, a politikai elittel szemben is. A felmérések szerint a bizalmatlanság oka a politika-csinálók, a politikai elit hitelességének, tisztességének, karizmájának, szavahihetőségének a hiánya.

Az MSZP honlapján a 2005. 03. 16-i adatok alapján a virtuális szavazók 25 százaléka úgy vélekedik, hogy „most van lehetőség a hibák javítására”, 65 százaléka, pedig úgy gondolja, hogy „itt az ideje a változtatásnak”. Tehát a véleménynyilvánítók 90 százaléka szerint új, szociáldemokrata értékeken alapuló politikára van szükség.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Új Magyarország-új politika-új baloldal című évértékelő parlamenti beszédében is kitért a párttagság, a közvélemény igényeire, elvárásaira. A miniszterelnök expozéjának egyik kulcsgondolatsora volt, hogy „új Magyarországot kell építenünk. Igazságos és versenyképes Magyarországot. Új politikával, ha kell, új politikusokkal”.

Minden párt, így az MSZP felépítése, szerveződése is egy fához hasonlít. Az alapszervezetek, a gyökerek feladata, hogy erősen tartsák a pártot. Neveljék ki, táplálják, és munícióval lássák el a koronát, a párt frontembereit, akiknek feladata a termés, a gyümölcs érlelése, a politikai célok megvalósítása. A fa törzsét alkotó második, harmadik vonalba tartozó titkárok, szervezeti tisztségviselők stb. feladata többek között a gyökerek és a korona közötti információáramlás biztosítása, a horizontális és vertikális kapcsolattartás, az alapszervezeti munka irányítása stb.

A folyamatos pártépítéssel, a ki- és a belépésekkel az alapszervezetek, az egészséges gyökerek erősödnek, új erőre kapnak, ellátják a feladatukat, lehet rájuk támaszkodni. A fa törzsét alkotó szervezeti tisztségvezetők munkáját, havonta a rendezvények, taggyűlések stb. minőségének megítélésével lehet és kell is értékelni.

A tapasztalatok az mutatják, hogy a „fatörzs” nem mindenhol és mindenben felel meg az elvárásoknak. A konzekvenciákat a párt helyi, megyei, fővárosi, súlyosabb esetekben az országos szerveinek folyamatosan kell levonni (gondoljunk a pártszervezeteken belüli torzsalkodásokra, amely, pl. egy helyi pártszervezet megszüntetéséhez vezetett!).

A korona, a politikai elit munkájának havonta, negyedévente történő rendszeres értékelése elvben megtörténhet (fogadóórák megtartása, rendszeressége, választókkal való kapcsolat, és/vagy a fórumok mennyisége, minősége stb.), de a záró-összegző értékelést négyévenként, a képviselőjelöléseknél, az újra jelöléseknél lehet és kell elvégezni a párt egyes szervezeti szintjeiben.

Véleményünk szerint az egyre sürgetőbb új politika kialakítását, a 15 éves fa „beoltását” két alapvető területen kell elvégezni.

Egyfelől a párttagság tudatformálása, melynek fontos eszköze a bátorítás, a motiválás, a megerősítés. A tudatformálás pszichológiai hozadéka, hogy megnyitja az utat, a rejtett, a kihasználatlan képességek feltárásához. A kihasználatlan képességek kihasználása az alapszervezeteken keresztül az MSZP erejét növelheti.

Másfelől az alapszervezeti munka, igényesebbé, racionálisabbá tétele, a rossz, és elavult gyakorlat áttanulása (pl. a formális, sablonszerű rendezvények és határozatok hozatala, amelyeknek semmi eredménye nincs!). Az öngyógyítás, döntő harci eszköz lehet, mivel a 2005. év a felkészülés éve. Felkészülés a jövő évi országgyűlési választásokra.

Az új politika kialakítása szakmai, pedagógiai és pszichológiai tudás összehangolását igényli az országos elnökségtől az alapszervezetekig.

Írásommal a választási felkészüléshez, az új szociáldemokrácia formálódásához, a politika frontembereinek kiválasztásához szeretnék hozzájárulni, a politikalélektan, a politikai érintkezés játékszabályai, az önismeret, emberismeret, valamint a csapatépítés és szinergiahatás néhány fontos kérdésének felvetésével és a teljesség igénye nélküli részletezésével, egyes témakörök elemzésével.
Politikai érintkezés játékszabályai
Bevezető
Politikai érintkezés játékszabályai
Bizalom és bizalmatlanság csatornái
Politikai hazugságok
Rejtett és nyílt politikai játszmák
Politikai ítéletalkotás, előítélet
Holdudvarhatás, sémák és sztereotípiák
Teljesítményváltozás és egyéniségvesztés
Meggyőzés, érvelés
Csoportgondolkodás és kisebbségi hatás
Problémamegoldás és a döntésképesség kapcsolata
Csapatvezetés, vezető-típusok
Felhasznált irodalom
Logónk
További cikkek
Az egészségügyi rendszer megújítása
A személyi jövedelemadó rendszer egyszerűsítése és ésszerűsítése
[cikk címe]
A gyógyszer-támogatási rendszer megújítása
A tulajdonjog szabályozásának átalakítása a zöld környezetért
A versenypolitika ésszerűsítése
Regisztráció
Ha fórumozni szeretnél, vagy tagja szeretnél lenni az Ésszerűség és Felelősség Platformnak, regisztrálj itt, légy szíves!
tovább
Hírlevél
Ha szeretnél értesítőt kapni rendezvényeinkről, töltsd ki az alábbi mezőket!
Név:
Email:
Belépés
Név:
Jelszó:
Magunkról Rendezvények Választási közlemények