Orbán Viktor január 12-én az MTV Napkelte című adásában újra ismertette az elmúlt hónapokban már többször is hangoztatott új Fidesz-tételt: gazdaságunk problémáira a megoldást a radikális adó- és járulékcsökkentés jelentheti. Szerinte az adó- és járulékkulcsok csökkentése több munkahelyet teremt, dinamizálja a gazdaságot, és növeli az összadóbevételt is, amely hatására csökkenhet az államháztartás hiánya. Példaként említi, hogy amikor a Horn-kormány, a ciklus elején 36%-ról 18%-ra csökkentette a társasági adót, akkor a társasági összadóbevétel a kulcs csökkentése ellenére növekedett.

A javaslatnak mind az elméleti háttere, mind a gyakorlati példája kétségbe vonható. Az 1995-ben hatályba lépett radikális társasági adókulcscsökkentés valóban együtt járt az összadóbevétel növekedésével, de ez csak azért következett be, mert egyrészt hatalmas történelmi válságból kecmergett ki akkor az ország (a csődeljárások tömege után könnyű volt növekednie az adóbevételnek), másrészt azért, mert az intézkedés társult egy rendkívül radikális külső- és belső egyensúlyteremtő politikával (Bokros-csomag, csúszó leértékelés, stb.), mely növelte a külföldi tőkebefektetők bizalmát. Egyensúlyközelbe került a költségvetés, a folyó-fizetési mérleg, kikerült a gazdaság az adósságcsapdából, és elindult egy nagyvolumenű privatizáció, amelyek nagy mennyiségű külföldi tőkebeáramlást generáltak.

Orbán véleménye szerint a lényeg a gyorsaság. Ha az adó- és járulékcsökkentés egyszeri és radikális, akkor ehhez gyorsan alkalmazkodik a gazdaság, és nőni kezd a foglalkoztatottság. A radikális és gyors lépések bizonyos területeken (pl. az államháztartás átfogó reformja) valóban gyors alkalmazkodásra késztethetik a társadalmat, de az adócsökkentés tekintetében jelenleg ez nem így van. Egyrészt a reálgazdaság ma nincs válságban, a gazdasági növekedés 4% körüli, és nincs akkora munkanélküliség és mozgósítható szabad kapacitás sem, ami hirtelen növekedést tudna indukálni. Másrészt (ami még lényegesebb), akármennyire is gyorsítható a reálgazdasági alkalmazkodás, a pénzpiacok alkalmazkodása mindig gyorsabb. Míg a reálgazdaság alkalmazkodása még pozitív külső környezet és igen radikális gazdaságpolitikai lépések mellett is legalább fél-másfél év lenne, a pénzpiacok néhány nap leforgása alatt összeomolhatnak. A pénzügyi befektetők és az EU türelme fogytán van, és mindenki arra vár, hogy a választások után jelentős költségvetési egyensúlyjavító intézkedések történjenek, azonban az adócsökkentés ezzel ellentétes üzenet lenne a piac és az EU számára. A jelenlegi rendkívül aggasztó államháztartási helyzetben a forint és a pénzpiacok nem bírnának ki egy látványos adócsökkentést. A gazdaságpolitikai fordulatot jelentő radikális változásoknak egyensúlyjavító és nem egyensúlyrontó intézkedésekkel kellene társulnia.