A Fidesz folyamatosan azt kommunikálja, hogy programjának központjában a munkahelyteremtés és a teljes foglalkoztatás megvalósítása áll. Ez azonban a jelenlegi piacgazdasági körülmények között megvalósíthatatlan, melynek okai a következők:

1) A zéró munkanélküliség azt jelentené, hogy mindenki, aki munkát akar vállalni, képes elhelyezkedni. Strukturális munkanélküliségnek nevezzük azt, amikor a munkaerőpiacon egyszerre van jelen a túlkereslet és a túlkínálat. Nem az a munkanélküliség oka tehát, hogy egy lefelé tartó gazdasági ciklusban, időszaki mélyponton van a gazdaság, amelyből kifolyólag az adott bérszínvonal mellett nem teremtődik elég munkahely, hanem az, hogy nem ugyanazon ágazatokban és nem ugyanazon földrajzi helyen van jelen a munkaerőtöbblet és a munkaerőhiány. Az átképzések és az átköltözések pedig jelentős költséggel járnak, így a piaci alkalmazkodás nem megy végbe.

2) A strukturális munkanélküliség meg tudna szűnni, ha a piaci ár- és bérmechanizmus tökéletesen működne: ha egy adott szakmában túlkínálat van a szakemberekből, akkor a bérek csökkennek, ellenkező esetben növekednek. A gond az, hogy a mechanizmus csak ritkán működik így, ugyanis a bérek lefelé merevek, csak felfelé rugalmasak. A "lefelé merevség" okai a következők:

a) A szakszervezetek, és sok esetben a kormányok is komoly lobbyerőt képviselnek a béremelések érdekében (pl. minimálbér emelések; Orbán az elmúlt hetekben többször kijelentette, hogy "radikálisan emelni kell a béreket", stb.)

b) Még ha nem is létezne semmilyen szakszervezeti és kormányzati nyomás, akkor sem hoznának a piaci viszonyok egyensúlyba a munkaerőkeresletet és -kínálatot. Ennek az oka az, hogy -főleg a magas kvalitású szakmák esetében− a munkaadó igyekszik megtartani az alkalmazottját, és ezért hajlandó a piaci egyensúlyi bérnél többet is fizetni. A munkaadónak ugyanis költséggel jár a munkavállaló betanítása, a vállalatspecifikus ismeretek átadása. Ezek egyfajta beruházások az alkalmazottjába, amelyeket a munkaadó nem szívesen veszít el. A munkaadónak érdemes inkább a piaci egyensúlyi bér fölött fizetni, hogy ezzel elkerülje a túl nagy fluktuációt, az alkalmazottak túl sűrű váltakozását. 100 évvel ezelőtt, amikor a munkafolyamatok sztenderdizált, "futószalag munkák" voltak, és nem igazán igényeltek külön betanítást, a piacgazdaságokban lehetséges volt közel jutni a teljes foglalkozatáshoz, de ma más a világgazdaság szerkezete, és az ágazatok speciális szaktudást igényelnek.

Mivel a munkaerőpiacon a legtöbb ágazatban az egyensúlyi bér fölött áll be a piaci bérszínvonal, kialakul a munkanélküliségnek egy ún. természetes rátája (az aktuális ráta a gazdasági ciklusok következtében ekörül ingadozik). Az elmúlt közel tíz év tapasztalatai szerint a munkanélküliség természetes rátája Magyarországon 6% körül állt be. A természetes ráta csak akkor csökkenthető, ha a szakszervezetek és a kormány béremelési lobbyereje csökken, ha a piaci bérek nem lennének feltornázva az egyensúlyi bérszínvonal fölé, és ha az átképzések és az átköltözések olcsóbbá válnának. (Ez utóbbinak három kiváltó oka lehet: korszerűbb oktatási rendszer, rugalmasabb technológiai színvonal, és korszerűbb adórendszer, mely nem vet ki forrásadókat és illetékeket például ingatlaneladásokra és -vásárlásokra).