Ez a bejelentés különösen humoros azután, hogy az Új Europa Barométer nemzetközi és a Tárki hazai felmérése pont négy nappal ezelőtt jelent meg, mely kimutatta, hogy a 13 közép-kelet-európai ország közül Magyarországon a legelégedettebbek az emberek a rendőrség munkájával. A magyarok 68 százaléka ítélte jónak a rendőrség munkáját, míg a tizenhárom ország átlagában csak 48 százalék volt elégedett vagy nagyon elégedett a rendőrség bűnüldöző tevékenységével.

forrás: http://www.tarki.hu/kozvelemeny/kitekint/20060301.html
Magyarországon ráadásul egyáltalán nem mondható el az sem, hogy keveset költenénk a közbiztonságra. A közép-kelet-európai országok a GDP-jük legalább 1, legfeljebb 2,2 százalékát költik közbiztonságra. Magyarországon ez az arány 1,8%, mely átlag felettinek mondható. (Erről csak hét közép-kelet-európai ország statisztikai hivatala közöl kimutatást.)

forrás: nemzeti statisztikai évkönyvek
Javítani természetesen minden közszolgáltatáson lehet, így azt sem mondhatjuk, hogy a jelenlegi közbiztonság színvonala már tökéletes, és az emberek nem is szeretnének ennél jobbat. Ha azonban egy konzekvens (és nem demagóg) közvéleménykutatást csinálnánk, melyben úgy tennénk fel a kérdést, hogy ’költene-e Ön még többet az adóforintjaiból a közbiztonságra, vagy inkább preferálná más közszolgáltatások színvonalának emelését’, akkor az eddig ismert felmérések alapján az emberek valószínűleg nem a közbiztonságra fordított további költekezést részesítenék előnyben.












