Vitathatatlan, hogy sz...ba kerültünk. Laikusként azt mondom, hogy az okok sem tudhatók pontosan. Fiskális magyarázatokat hallunk. Többek között ilyen baromságokat, hogy a "hiány a lakásainkban és a kocsiinkban van". Azért ez elég leegyszerűsítő magyarázat, ráadásul a telhetetlen, megtakarítani nem akaró "hülye nép" az oka. Azután nem elég, hogy nem akar megtakarítani, de öngondoskodni sem akar, meg nem akar reformokat, ami igazán boldoggá tehetné őket. (mármint azt a néhány százezer gazdagot)
Igaz, hogy ez a nép nagy többségében reálértéken annyit keres mint 1973-ban. De nem baj, ha annyit keres, akkor zabáljon kevesebbet. Hát most megnézheti magát. Most is azt kapja, amit Marosán elvtárs mondott annak idején: "Nem a zsemle lett kisebb, a pofátok lett nagy".
De félre minden szarkazmussal.
Járay mondta ki reggel a királyi tv-ben a frankót: Nem is mi kértük, az IMF erőltette ránk a készenléti hitelt". A 25,1 milliárd az három forrásból jön össze, ha jól tudom.
Ha ez így volt, akkor helyesen járt el a kormány. (mármint, hogy elfogadta)
Napokkal korábban hallottuk, hogy ha Magyarország bedől akkor magával rántja Németországot, Ausztriát, de a közép-európai térség egészét. Szerintem csak magunkért nem lett volna ekkora felhajtás. Ezért is fordulhatott elő, hogy nem kell semmilyen tételes listát teljesíteni ellentétetelezésként. De egyben itt a bökkenő. Ha rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondom liberálisék úgy buktak rá a lehetőségre megint mint gyöngytyúk az orrváladékra. Megint fújják a nótát a reformokról, a még nagyobb megszorításról. Mintha maguk idézték volna elő azért, hogy bebizonyítsák, hogy népszavazás ide, vagy oda, most legyömöszöljük a torkotokon amit akkor nem tudtunk. A Fidesznek is úgy hiányzott ez mint a falat kenyér. Fanyalogva persze mutatnak valami hajlandóságot a támogatásra, de elégedetten dörzsölgetik kezeiket, "annál jobb, minél rosszabb".
Az nem lenne baj - elfogadom - ha a miniszterelnök (a siker ellenére) tenne egy gesztust és átadná a kormányrudat egy kevésbé támadott szocialista politikusnak (másképp ez nem megy), de az isten óvjon bennünket attól, hogy most előrehozott választás vagy eféle legyen.
Ha most eszünk van akkor a térség megmentője szerepében is tetszeleghetünk akár. Ezért kellő ambivalenciával kell fogadni ezeket a pénzügyi mentőakciókat.
Viszont a terheket a teherbíróképesség arányában kellene teríteni a társadalom egészére (a gazdagokra, a tőketulajdonosokra, a nagyjövedelműekre, a bankárokra stb.), miközben fel kell készülni a várható recesszió fogadására is. De akár ezt ajándéknak is tekinthetnénk. A munkanélküliség levezetésére a felszabaduló munkaerőt az ország megtisztítására, kicsinosítására, vizeink, erdeink rendbetételére, öko-parkok sokaságának megteremtésére, európai igazi zöld övezet létrehozására kellene felhasználni. A falusi vendéglátás, a gyógyturizmus még jobb felfuttatásával. A vidék és városaink igazi turista célponttá tételével hívhatnánk fel a figyelmet magunkra. Igazi életforma, stílus váltást kellene végrehajtani pár év alatt. Amit persze oktatni, tanítani kell.
A recesszióban vergődő Európa polgársága lehet, hogy most inkább választaná utazásai célpontjául a közeli nagyon is kívánatossá vált Magyarországot, mint a távoli és egyre inkább megfizethetetlen üdülő paradicsomokat. (Mert az igény megmarad az utazásra náluk is miközben a pénztárca vékonyabb lesz.) Persze erre a lehetőségre nem fog odafigyelni senki, mert mi már csak ipari parkokban tudunk gondolkozni és csupa olyanban, ami rombolja a környezetet és nem építi. De ki fog most iparba beruházni? Ebben az időszakban ez lehetne egy olyan konjukturális lehetőség számunkra, amely mellett talán a mezőgazdaságunk is egy másik pályára állhatna, hiszen felértékelődne ismét a mezőgazdasági feldolgozó ipar is a turizmus miatt egyre növekvő fogyasztásban, amely a hazai izlés szerint szolgálná a vendéget. A legeldugottabb községeink is felvirágozhatnának a maguk kultúrája, gasztronómiája és egyéb hagyományai révén. Persze erre tanítani is kellene az embereket.
Akarjuk vagy nem akár egymillió ember is álláskeresővé válhat. Ezeknek nem alamizsnát, hanem munkát kell adni, ha szerényebb jövedelemmel is, állami újraelosztás forrásaiból. Ebből a munkából teremtődhetne meg mindaz, amit fentebb írtam.
Jelszóként akár írhatnám azt is: merjünk kicsinységünkben egészen nagyszerűek lenni! Vannak nekünk ehhez alkalmas politikusaink? A mainstreamtól eltérően gondolkodni tudó gazdasági szakembereink? Voltunk mi már a vas és szén országa. A fejlett szocializmus kirakata. Nem lehetnénk egyszer már végre azzá lennünk amik lehetünk?